Ma, November 25.-én ünnepeljük a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapját!🌍

Kezdetek 🤔
November 25-ét 1981-ben nevezték ki a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjául az ezért küzdő aktivisták. 🙋♀️🙅♀️
Az ENSZ közgyűlése 1999-ben nyilvánította ezt a napot hivatalosan is a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi világnapjává.🌍
A nők ellen elkövetett erőszak a mai napig világszerte elterjedt jelenség, amiről mégis szeretjük azt hinni, hogy csak a nők jogait erősen korlátozó országokban jellemző, pedig sajnos Európában, sőt Magyarországon is gyakori, és nem csak a fizikai bántalmazást jelenti. 😥
Az erőszak számos különböző módon valósulhat meg, lehet szexuális, gazdasági, érzelmi, testi, verbális vagy szociális kényszer, aminek nem az agresszió az alapja, hanem a hatalmi viszonyok egyenlőtlensége. 😔
Az utóbbi időkben több, nők ellen elkövetett erőszakról szóló történet kapott nagy figyelmet a médiában. 📺 Ilyen például annak a miskolci nőnek az esete, akit a párja brutálisan bántalmazott, felismerhetetlenségig verte az arcát, a férfit mégsem tartóztatta le rendőrség.👮♂️
A WHO 2013-as felmérései alapján a világon minden harmadik nő szenvedett már el bántalmazást a partnere vagy más férfi által, a kapcsolatban élő nőknek pedig a harmada számolt be arról, hogy párja bántalmazta fizikailag vagy szexuálisan. 😱 A nők ellen elkövetett gyilkosságok 38 százalékát olyan férfiak követik el, akik intim kapcsolatban voltak az elszenvedővel. 🔪🩸
Húszból egy nőt erőszakolnak meg, az áldozatok hetven százaléka pedig ismeri az elkövetőt. A családon belüli erőszakot kilencven százalékban férfiak követik el nők vagy gyerekek kárára. 👩👶
Mindezek mellett megdöbbentő, hogy a rendőrségi feljelentések száma pusztán százezerből tizenegy. 😨
Milyen formái lehetnek az erőszaknak? 🤔 🤔
A fizikain kívül sok más formában megjelenhet az erőszak a kapcsolatban, amire sokszor nem is tekintünk erőszakként, vagy kevésbé súlyosnak ítéljük meg. Ilyen lehet a lelki erőszak, amikor a pár egyik tagja módszeresen leépíti a másik önbizalmát, önálló döntéseit megkérdőjelezi, kétségbe vonja az érzéseit, tapasztalatait, kontroll alatt tartja, lényeges dolgokat eltitkol előle. 🤫
Megjelenhet elszigetelés formájában, amikor a partner megmondja, hogy a másik mit vehet fel, kivel találkozhat, mikor és hová mehet. Nem engedi, hogy barátkozzon másokkal, találkozzon a családjával, vagy munkát vállaljon, pénzt tartson magánál, megtiltja a telefonja használatát, folyamatos ellenőrzés alatt tartja. 🔒
De kialakulhat gazdasági erőszak is, ami akkor gyakori, ha csak az egyik fél keres pénzt (vagy annyival többet, hogy az a megfelelő megélhetés feltétele legyen) a kapcsolatban. Ez esetben míg az egyik fél rendelkezik csak szabadon a pénzzel, a másiknak saját belátása szerint ad belőle, és akár meg is kérdőjelezheti a szükségleteit, amire a pénzt kérné.💲
Gyakori a szóbeli erőszak és a megfélemlítés is, amikor a partner veréssel, öngyilkossággal fenyegetőzik, lekicsinyli, gúnyolja, nevetség tárgyává teszi a másik felet, tör-zúz, megrongálja a másik fél értéktárgyait, valamilyen fegyverrel fenyegetőzik, félelmet kelt.🤕
A helyzet sokszor kilátástalannak tűnik.. 😩
A hatósági segítségbe vetett kevés hit is akadályozhatja, hogy a bántalmazott fél segítséget kérjen. Sokszor előfordul, hogy családon belüli erőszak miatt hívnak ugyan rendőrt, de ők gyakran ki sem mennek, vagy ha mégis, akkor az áldozatot hibáztatják, megerősítik a bántalmazót. 🤷♀️
Nemi erőszak esetében hasonlóan nehéz az áldozatoknak a hivatalos szervekhez fordulni, akik máig jelentős hibákat ejtenek. Az egyik legáltalánosabb ezek közül, hogy sokszor szerepel a feltett kérdések között például a “mit viselt?” is (amiről már bebizonyosodott, hogy nincs semmi köze az áldozattá váláshoz). 🤦♀️
Főleg azért probléma ez, mert sokan nem szeretnék vállalni a tortúrát, amin keresztül kellene menniük, sokadjára fel kell idézniük a történteket és bizonygatniuk, hogy valóban áldozatok – mindezt sokszor eredménytelenül. 😩
A nők ellen elkövetett erőszak körül sok tévhit és előítélet kering, melyek az áldozatot okolják és az elkövetőt igazolják. A leggyakoribb kérdés, ami ilyenkor felmerül, hogy a bántalmazott fél miért nem megy el, hiszen ha a bántalmazó mellett marad, megérdemli, egyenesen igényli a verést. 🤛
Az erőszak ciklusának legtöbbször harmadik fázisa a megbánás. Ebben a szakaszban a bántalmazó tud nagyon szépen viselkedni, bizonygatni a szeretetét, sokszor ezzel indokolja a bántalmazást is, ami ambivalens érzéseket kelt a bántalmazottban, aki sokszor azt hiszi, a család összetartása az ő feladata. Azt gondolja, tényleg sikerülhet neki megváltoztatni a bántalmazót. 🥺
Ezen kívül a maradás oka sokszor az, hogy nem lát valós kiutat a helyzetből, mert anyagilag függ a bántalmazótól. Az elszigetelődés következtében nincsenek más kapcsolatai. Az önbizalomvesztés, valamint sok más, a bántalmazás hatására kialakult mechanizmus, és a gyerekkor óta tanult női szereppel kapcsolatos elvárások is szerepet játszanak abban, hogy a kapcsolatban maradjon. 🙍♀️
Az áldozathibáztatás azért jár rossz hatással, mert ha a bántalmazott személy úgy érzi, hogy a környezete őt hibáztatja a történtekért, kevésbé szánja rá magát a segítségkérésre. 💔 Nem akar róla beszélni, növekszik a szégyenérzete, bűntudata és az önvádolása. Ha az áldozatra irányítjuk a fókuszt, az elkövető felelőssége kisebbnek tűnik. Miért olyan gyakoriak mégis az olyan mondatok, mint a „Minek ment oda? Miért nem hagyja ott? Minek ment hozzá? Megérdemli, viselje el! Miért vett fel miniszoknyát?”. 🤔
Azért, mert szeretjük azt hinni, hogy a tetteinknek megjósolható következménye van. Ha valakivel történik valami, az csak az ő dolga, megérdemelte. Hiszen, ha én nem viselkedek úgy, akkor velem nem fog történni semmi ilyesmi. 🤷♀️
Higgyük el az áldozatnak, hogy tényleg baj van❗ Fontos lenne, hogy a bántalmazottak merjenek segítséget kérni, hogy legyen kihez fordulniuk. 👮♀️👩⚕️👩⚖️
Fontos tudatában lennünk, hogy a bántalmazás, az erőszak létezik, gyakori, és bárkivel előfordulhat. 🧍♀️🧍♀️🧍♀️
Győzzük le előítéleteinket, és segítséggel, megértéssel forduljunk azok felé, akiknek segítségre van szükségük ❗💗
NANE Segélyvonal bántalmazott nőknek
Amennyiben bántalmazás (akár, szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre.
06 80 505 101
hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22-ig
szerda 12-14-ig
anonim
ingyenesen hívható mobilról is
Hívja a vonalat, ha:
👉 bizonytalan, hogy bántalmazó-e a partnere
👉 szeretné átbeszélni a helyzetét és a lehetőségeit
👉 családon belüli, párkapcsolati erőszakkal kapcsolatban szeretne hívni minket
👉 szexuális erőszak vagy zaklatás érte
👉 többet szeretne tudni a bántalmazás természetrajzáról
érdekli, hogy hogyan támogathatná érintett ismerősét, kollegáját, rokonát, tanítványát.

Merj kérni segítséget a bajban! ✋
Az erőszak gyermekáldozatainak világnapjáról is írtunk, kattints a részletekért. 👈
Szerző: Darai Hajnalka Dátum: 2020. 11. 25.