Hazánkban évente mintegy 30 gyermek hal meg bántalmazás vagy elhanyagolás következtében. A statisztikák szerint évente 20 ezer gyermek válik valamilyen (lelki, fizikai, szexuális) bántalmazás áldozatává. Ezen ügyek felderítettsége extrán alacsony: 100 esetből mindössze 10 derül ki, és csupán egyetlen miatt indul büntetőeljárás. November 20-án ünnepeljük a gyermekek jogainak világnapját, ennek apropóján, nézzük meg, mit tehetünk a bántalmazás ellen. 👧👦

Fogalmak és jelentésük 🤔
🛑 Veszélyeztetés: a gyermek alapvető fizikai és/vagy pszichológiai szükségleteinek folyamatos elhanyagolása és/vagy a gyermek bántalmazása.
🛑 Elhanyagolás: minden olyan mulasztás vagy baj okozása, amely árt a gyermek egészségének, vagy lassítja, akadályozza a fejlődését. Fajtái: fizikai, érzelmi, oktatási-nevelési elhanyagolás.
🛑 Bántalmazás: ha valaki sérülést, fájdalmat okoz egy kiskorúnak, vagy ha a gyermek sérelmére elkövetett cselekményt (noha tud róla, vagy szemtanúja) nem akadályozza meg, illetve nem jelenti. Fajtái: fizikai, érzelmi, szexuális bántalmazás.
🛑 Az elkövetés helye szerint történhet családon belül és kívül. Kiemelendő az intézményi bántalmazás, a médiaerőszak, az online abúzus és a kortársbántalmazás.
🛑 Münchausen by proxy szindróma: a szülő megbetegíti saját gyermekét annak érdekében, hogy gondozhassa.
🛑 Megrázott csecsemő szindróma: erős rázás következtében alakul ki, amikor a csecsemő még gyenge nyakizmai nem tudják megtartani a fejét, így az tehetetlenül előre hátra csapódik. Rázás közben elszakadhatnak vénák, bevérezhet a retina, nyaki és gerincvelői, súlyos központi idegrendszeri sérülések alakulhatnak ki. Jellegzetessége, hogy nem észlelhető semmiféle külsérelmi nyom. Megrázás közben a kisbabát általában erőteljesen tartják, amivel bordatörést okozhatnak számára.
A törvény tiltja a verést ❗
A gyermekbántalmazás és -elhanyagolás súlyos társadalmi probléma, melynek hatékony kezelését nemzetközi kötelezettségeink és a hazai jogszabályok is megkövetelik. Az ENSZ a gyermekek jogairól szóló egyezményben külön cikkben foglalkozik ezzel kérdéssel. A magyar Gyermekvédelmi törvény (a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. törvény) a világon tizennegyedikként mondta ki a testi fenyítés teljes tilalmát. Eszerint "a gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak." 👶👧👦
Titokban maradó esetek 😟
A gyermekjóléti szolgálatok a 18 éven aluliak körülbelül tíz százalékát tartják nyilván veszélyeztetettként. A kiskorúak bántalmazása minden társadalmi rétegben előfordul, de vannak családi és egyéni rizikófaktorok. A magasabb társadalmi helyzetű családoknál nem feltétlenül kevesebb a bántalmazás, felfedésük azonban nehezebb, mivel ezek a családok tájékozottabbak, érdekeiket jobban védik. Szakemberek szerint ott, ahol nagy a szegénység, könnyebben fordulnak elő különböző balesetek is, amelyek hátterében is gyakran feltételezhető az elhanyagolás. 😮
A bántalmazás/elhanyagolás hosszú távú következményei 👩👨
Az utóbbi évek tudományos vizsgálatai igazolták, hogy a kora gyermekkorban elszenvedett bántalmazás/elhanyagolás krónikus stresszreakciót vált ki, mely károsítja a kisgyermek fejlődő idegrendszerét, valamint a gyermek szellemi, érzelmi és szociális fejlődése. A bántalmazott gyermekek körében felnőttkorban sokkal gyakoribb az öngyilkosság, a pszichés zavarok, a bűnözés, az agresszivitás, a depresszió, az alkoholizmus, a drogozás stb. A szexuálisan bántalmazott gyermekek közül sokan válnak prostituálttá. Nagyon gyakori, hogy a bántalmazott gyermek később bántalmazó társat választ magának, vagy maga is bántalmazó szülővé válik. 😟

A mai írásomban láthatjuk, igen fontos, hogy megtörjük ezt az ördögi kört. Tegyünk a gyermekbántalmazás ellen ❗❗❗
A gyermekek világnapjára írt cikkünkért kattints: A lila után most kékbe borul minden. 👈
Szerző: Demeter Edina Dátum: 2021. 11. 19.