A hozzátáplálás első hallásra sokaknál idegenül hangozhat és a legtöbb kezdő szülő tart is tőle, viszont nincs ok az aggodalomra. Az előző írásomban már olvashattad, hogy Mikor veheti kezdetét a hozzátáplálás, ma pedig összegyűjtöttem a legfontosabb tudnivalókat, amik az új ízek bevezetésénél nagy segítségedre lehet. 🥄

Az első és legfontosabb: a fokozatosság 🍼
Az új ízek bevezetése egy szépen lassan előrehaladó folyamat, amit minden szempontból a fokozatossága és a türelem jellemez. Ne siess és ne siettesd! 🙂
Kezdetben csupán egyféle étellel kínáld meg a kicsit. Később egyre több mindent, akár
Azért is fontos a fokozatos bevezetés, mert csak így derülhet ki, hogy allergiás-e valamilyen ételre. Az ételek bevezetése között érdemes 2-3 nap szünetet tartani, mert ha pár napig csak ugyanazt eszi, akkor tudhatod, hogy vált-e ki belőle allergiás reakciót vagy sem. 🍎🍌🥕
Érdemesebb az új ételek kóstoltatását hétköznap, a délelőtti órákba beütemezni, mert ha esetleg az élelmiszer hasfájást okoz, vagy komolyabb problémához vezet, egyszerűbb ezekkel orvoshoz fordulni, mint hétvégén délután. 👩⚕️👨⚕️
Milyen állaggal kezdjünk? 🤔
A kezdeti időszakban hígabb állagú püréket érdemes készíteni. A zöldség és gyümölcs alapú, anyatejjel vagy tápszerrel hígított pépek tökéletes megoldások, mivel olyan állagra keverhetők, amik átmenetet képeznek az anyatej vagy a tápszer és a sűrűbb pürék között. 🍎🥕🍼
Amint a pürés állagot megszokta és elfogadta a babád, el lehet kezdeni a kisebb darabos ételek bevezetését. Ezzel a rágásra szoktatás időszaka is kezdetét veszi. 🥄
A 10 hónapos babának már lehet adni puha darabokat tartalmazó ételeket, amiket akár az ínyével is szét tud nyomni. 👧👦
Az önálló evés ideje 1 éves kor körül szokott kialakulni. De ez is eltérő lehet a gyermekeknél. Itt is él az a szabály, hogy ne erőltesd! ❗
A legtöbbször allergizáló táplálékok 🤔
Vannak olyan erősen allergizáló ételek, amelyeknél lényeges, hogy az első kóstolásnál figyeld a kicsi reakcióját. A jelenlegi ajánlások szerint a hozzátáplálás megkezdésével ezek az élelmiszerek is adhatók, de egyszerre csak pici mennyiségben. 🍪
Ilyen fő allergizáló táplálékok: földimogyoró, dió, mogyoró, mandula, makadámdió, kesudió, fenyőmag, egyéb csonthéjasok, szezámmag, mustármag, apró magvas gyümölcsök, tejtermékek, juhsajt, kecsketej, juhtúró, kakaó, tojás, hal, tenger gyümölcsei, szója, szójabab, szójatermék, búza (glutén), rozs, árpa, zeller. 🥜🧀🥚🍞
Ha a szűk családban előfordul valamilyen allergiás betegség, akkor a hozzátáplálás megkezdése előtt mindenképpen konzultálj a gyermekorvossal és a védőnővel, hogy mit és mikortól adhatsz ezek közül az erősen allergizáló táplálékok közül! 👨👩👧👦
Hogy tudjuk kiváltani az étkezéseket? 🤔
A kezdeti időszakban továbbra is az anyatej vagy a tápszer a legfőbb tápláléka a csöppségnek. A hozzátáplálás során kínált étel kezdetben nem vált ki egy teljes étkezést. Ahogy telik az idő, úgy fog a csemetéd is egyre többet és többet elfogadni az új ízekből. 🤱🍼
Amikor már egy alkalommal 100-150 grammnyi ételt is megeszik, már kiváltható egy étkezés. Ilyenkor már nem szükséges az anyatejes vagy tápszeres pótlás. Ez minden gyereknél más időpont (és nem azt jelenti, hogy nem fog “rendesen” enni), ne ess kétségbe, ha nálatok később jön el, mint az ismerősöknél. Nálunk ez még családon belül is máshogy alakult, a kisfiamnál hamarabb kiváltottuk az étkezéseket, mint a lányomnál, de érdekes módon, a kicsi mégis “jobb evő”, mint a nagy. 🍽️
A kiváltást a tízóraival érdemes elkezdeni, aztán jöhet az ebéd, majd az uzsonna. A reggeli és a vacsora kiváltását 1 éves kor előtt azért nem érdemes elkezdeni, mivel 1 éves koráig szüksége van a napi 500 ml anyatejre, vagy tápszerre. 🤱🍼

Ti már túl vagytok ezen a mérföldkövön? Ti mivel kezdtétek az új ízek kóstoltatását? Oszd meg velünk kérlek a cikk alatti hozzászólásban! 😍
Ha még vacillálsz, hogy a nálunk kapható etetőcumit vagy etetőkanalat válaszd inkább, segítségedre lehet az Etetőcumi vagy etetőkanál című cikkünk. 🥰
Készültünk neked egy kedvezményes csomaggal! 🤗
Szerző: Demeter Edina Dátum: 2022. 02. 16.