A zene hatását a gyerkőcök fejlődében már sokan és elég régóta tanulmányozzák. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy összefüggés van a zene és a későbbi tanulási képességek között, valamint az éneknek speciális szerepe lehet az agy fejlődésében is. Ma ezeket a megfigyeléseket nézzük meg egy kicsit közelebbről. 🎵

Muzsika a magzati korban 🎶
A kutatások bebizonyították, hogy már az anyaméhben érzékeljük a külvilágban szóló dallamokat. A kismama sokat segíthet babája fejlődésében, ha a megfelelő ritmusú zenét hallgatja. A zene a pocaklakónak cikkünkben már részletesen írtunk is erről a fejezetről. 🤰
Az ének hatása a tanulásban 🧐
A kicsik a mozgás mellett a hangokon keresztül ismerik meg az őket körülvevő környezetet. Az első években nagyon fontos szerepet töltenek be az olvasáshoz szükséges képességek fejlődésében a mondókák, gyermekdalok és a zenére való mozgások (sok szülő táncinak, rütyőnek nevezi). 💃
Arra a következtetésre jutottak, hogy a zenetanulás a lurkók életének más területeire is hatással vannak. Általánosságban pozitív hatást vettek észre memória, a szókincs, a ritmusérzék, a kreativitás, a figyelem, és a koncentrálókészség fejlődésében. 👧👦
Ha a gyerekek és szüleik együtt hallgatnak zenét, az pozitív hatással lesz az érzelmi és a szociális készségeikre is. Segíti őket érzelmeik kifejezésében, megnöveli a koncentrációs képességüket és az érzelmeik kontrollálásában is segít. 🤗
Hatása a szocializációra 🤔
A gyermekekkel való kapcsolat-teremtés legegyszerűbb módja az éneken, ritmuson, dallamon keresztül történik. A kicsik a legnyitottabbak és a legfogékonyabbak a zene befogadására, így érdemes az első években minden nap a egy kis közös éneklést beiktatni a napirendbe. 🎶
A gyerkőcökben a hangok mozgásokat váltanak ki, amely nemcsak élmény számukra, de a legősibb önkifejező eszköz is. 💃
A zenének és a mozgásnak feszültségcsökkentő hatása is van. A közös éneklés oxitocint szabadít fel és ezzel az összetartozás érzését erősíti. Lehetőséget ad arra is, hogy a picurkánk érezze, figyelmünk csak rá irányul. 🥰
Út a hangszerekhez 🎸 🎹 🥁 🎺
Nincs kifejezetten olyan zenei stílus, amely a többinél jobban támogatná a kicsiket a fejlődésben. Bármilyen fajta zenét hallgatnak, pozitív hatása van, amelyre örömmel, pozitívan reagálnak. Viszont kisgyerekek esetében kerüljük, ami megijeszti, felzaklatja őket, és azokat a dalszövegek is mellőzzük, amelyek kifejezetten erőszakosak. Csecsemők számára zavaró lehet a nagy hangerő, ezért lehetőleg halkabbra állítsuk a hangerőt. 👶
Azt figyelték meg, hogy a zenén keresztül, a valami miatt akadályozott (például autizmus spektrum zavaros vagy mozgássérült) gyerekek ki tudnak bontakozni és könnyebb számukra a kommunikáció is. 🤗
A későbbi hangszertanuláshoz is a zene iránti kíváncsiságon keresztül vezet az út. Ha van hangszer a házban, mutasd meg neki, bátorítsd gyermekedet arra, hogy bátran zörögjenek, csörögjenek bármivel, amikor zenét hallanak. 🥳
Közös zenés programok 👨👩👧👦
A dallamok bármilyen közös tevékenység kísérői lehetnek, rajzolás, gyurmázás, kocsikázás vagy babázás közben indítsd el a gyerkőc kedvenc zenéjét. 📻
A muzikalitását fejlesztheted, a közös énekeléssel, jöhetnek a mondókák, népdalok és zenés gyerekfilmek. Ezek segítenek kifejezni az érzelmeit, közben a dalszövegek megdolgoztatják a memóriáját, és szókincsét is fejlesztik. 🤗
Mivel fejlesztheted még gyermekedet? 🤔
Nagyobb gyerkőcökkel a zenehallgatás közben gyakorolhatjátok a helyes ceruzafogást is. Ehhez nyújthat segítséget az íráskészség fejlesztőnk. ✍️
Kinek és mikor ajánljuk? 🤔
➖ amikor a 3 és fél éves már firkálgat,
➖ amikor az 5 éves rajzol,
➖ amikor a 7 éves írni tanul,
➖ amikor a 11 éves még mindig nem jól fogja a ceruzát,
➖ ha felnőttként neked nem volt ilyened és szeretnél (sosem késő fejlődni),
➖ időseknek, akiknek kézremegés miatt nehezebben megy az írás, hatalmas segítség lehet.
☝️ A gombra kattintva megvásárolhatod azt a terméket, ami segít a helyes ceruzafogás kialakításában, ezzel pedig megelőzheted a későbbi rossz tartás rögzülését. ☝️
Ti szoktatok zenét hallgatni a kicsikéddel? Osszátok meg velünk a cikk alatti hozzászólásban! 😍
Szerző: Demeter Edina Dátum: 2021. 11. 03.