Az erdei séta bármikor jól esik, de a perzselő nyári napokon frissítő lehet kicsiknek és nagyoknak. Mire kell odafigyelni ezeken a kiruccanásokon? Mit vigyünk magunkkal? Hogy védekezhetünk a kullancsok ellen? Ezekre a kérdésekre keressük ma a választ. 😎
Tartsatok velünk! 🤗

Kisbabával az erdőben 👶
Az erdei utakat már egész pici babával is róhatjuk, ha már a szabad levegőhöz szoktattuk a kicsit, és amennyiben az időjárás is kedvező. A legkisebbeknél ne feletsük el, hogy a hőháztartásuk ilyenkor még kialakulóban van, ezért sokkal hamarabb túlmelegedhetnek. 🥵
A babucit világos, vékony ruhába öltöztessük, lehetőleg hosszú ujjú felsőt és hosszú szárú nadrágot adjunk rá, ezzel védve a kis testét a szórt fénytől. Kis sapkát vagy kalapot tegyünk a fejecskéjére. A közvetlen napsütést az egy év alatti babáknál kerüljük! 🌞
A kullancsok és szúnyogok elleni védekezés ilyen korban is nélkülözhetetlen, de fontos, hogy a sprayk és kenőcsök használatát még nem javasolják. A kirándulás alatt vagy azt követően az első pelenkacserénél azonnal nézzük át a baba testét, hajlatait, illetve séta közben is folyamatosan ellenőrizzük ruházatát. 🦟
Kíváncsi tekintetek a fák alatt 🌳
A nyári napokon ne essünk abba a hibába, hogy alulöltöztetjük a kicsiket, mert ez megfázáshoz is vezethet, ha a leizzadt testét az árnyékban átfújja egy hűvösebb szellő. Érdemes rétegesen öltöztetni a gyerkőcöt, amit folyamatosan váltogathatunk a körülményeknek megfelelően. 👧👦
Előfordulhat, hogy már nem alusszák át a sétát, ezért érdemes kis pihenőket beiktatni. Egy pléd, egy kis enni és innivaló, valamint pár, a gyerkőc által gyűjtött kincs társaságában megpihenhetünk az árnyékos fák alatt. 🥪🧃
Totyogásra fel 🤩
A járni tudó csemeték már maguk is szeretnének kirándulni. Készüljünk fel, hogy nagyobb gyerkőccel már nagyobb feladat is az árnyas fák alatt. A séta közben le-fel kéredzkednek majd, amikor valami érdekeset meglátnak, vagy épp elfáradnak és megpihennének. Ezekre a szituációkra szuper megoldás a Lindalime prémium csípőhordozó. 🤗
Ebben a korban is inkább rétegesen öltöztessünk. Különösen figyeljünk a megfelelő lábbeli kiválasztására. Mindenképpen legyen zárt és megfelelően tartja a bokát. 🥾
Nagyobb gyerekeknél már lehetőség van oltással, spray-vel, krémmel védekezni a kulancsok ellen. Törekedjünk természetesebb összetevőkből álló kullancs- és szúnyogriasztókat használni. 🦟
Az 1 feletti csöppségeknek készüljünk apróbb feladatokkal. Keressünk együtt terméseket, figyeljük meg az erdő állatait, meséljünk erdei érdekességet. 🐾
Tanítsuk meg a gyermekeket arra, hogy az erdőben ne vegyenek semmit a szájukba. Az erdő tele van mérgező bogyókkal és gombákkal. Ha kell ezerszer mondjuk el nekik, mielőtt valamit megfognak, kérdezzék meg a szülőket, hogy szabad-e. 🍄
Kalandvágyók a rengetegben 👧👦
Ha a gyerkőccel már pici korától kezdve sétálunk az erdőben, mire nagy ovissá cseperedik, nem lesz ismeretlen számára a környezet élővilága. 🌳🐾
A nagyobb lurkókkal már választhatunk olyan útvonalat, ahol már van egy kis emelkedő, vagy nehézkesebb a terep. Ez egy kis kihívás jelent az apróságnak is. Itt még nagyobb hangsúlyt kap a megfelelő túracipő kiválasztása. 🥾
Fontos, hogy tanítsuk meg gyermekünknek a természet tiszteletét és hogy vigyázzunk a környezetre. Nézzünk utána, mielőtt elindulunk, hogy az úticélunk helyszínén milyen védett növények élnek, ne szakítsunk le ezeket. Ne hangoskodjunk, mert megzavarjuk az állatok nyugalmát. Ne szemeteljünk, ha lehetőség van rá, a mások által eldobált hulladékot szedjük össze. 😊
Társ az úton 🎒
Egy táska, amiben minden, de tényleg minden elfér, az sosem lehet rossz választás! Erre tökéletes megoldás a Lindalime pelenkázó hátizsák.
Ez azért olyan fantasztikus, mert nem kell azon aggódni, hogy a pelusok, a cumisüvegek, a baba étel, a váltóruha, a takaró és a sok más minden mellett ami egy babának kellhet egy kisebb kiruccanásra, nem fog elférni az anyuci cucca. 😱🥰 Ez elő sem fordulhat ennél a táskánál! 😊
Nem mellesleg még a meleg cumisüvegek hőjét is megtartja és ha véletlenül kiborul valami benne, akkor sincs gond! 😱 Külseje is és a belseje is vízlepergető anyagból készült! 💦
Mi kerüljön a táskába? 🤔
✔️ váltás ruha,
✔️ a pelenkázás kellékei: néhány pelenka, popsitörlő, popsikrém, pelenkázó alátét,
✔️ utazóbili és nedves wc papír, ha már nincs szükség pelenkára,
✔️ fertőtlenítő kendő, papírzsepi,
✔️ naptej, kullancs- és szúnyogriasztó,
✔️ cumisüveg, babavíz, bébiétel - hozzátápláláskor tudom ajánlani az etetőcuminkat, az etetőkanalunkat és szakállkánkat,
✔️ zacskó, amibe akár a használt eszközöket, akár a szemetet tudod bele tenni.
✔️ pléd, a piknikhez.

Remélem tetszett az írásom, és ti is sétáltok egy nagyot a közeletekben lévő erdőben! 🤗
Ti szoktatok erdőben sétálni? Osszátok meg velünk kommentben! 😍
Ha pedig még több hűsítő ötletre vagy kíváncsi, kattints: a Frissítő tippek a nyári forróságban cikkünkre! 🤗
Szerző: Demeter Edina Dátum: 2021. 08. 04.